Milyenek voltak a trendi konyhabútorok 2016-ban?
Amikor eltelik egy év, gyakran visszatekintünk azokra a dolgokra, amelyek az előző év során történtek velünk, épp ezért most úgy döntöttünk, hogy a 2016-os konyhabútor trendekre tekintünk vissza, hiszen volt néhány. 2016-ban már egyre csak kezdtek megjelenni a konyhabútorokon a tablet-tartók, amelyek a receptkönyv-tartók helyébe léptek, tehát 2016-ban egyre több okos konyhabútor készült.
Ezeket persze még nem minden konyhában hasznosítják, de a következő években is ez lehet majd az irány ami a konyhatrendeket illeti. Ebben az évben a legkedveltebb stílusok a 60-as évek stílusa, a skandináv, illetve a minimalista stílusok voltak, tehát az emberek főleg letisztult, klasszikus és eklektikus konyhabútorokat vásároltak, amelyekre a tiszta formák és finom vonalak voltak a jellemzőek. Ami a konyhabútor színeket illeti, a minimalista stílushoz megfelelően nagyon trendi volt a fekete, a fehér, a sötétbarna, illetve a szürke is.
Minél egyszerűbb egy konyhabútor, annál mutatósabb, ezt a kijelentést vallották az emberek 2016-ban is, vagyis egy konyhában egy, maximum két szín jelenik meg, így megtartva a minimalista stílust és az egyszerűséget. A természetes anyagokra is nagy volt a kereset idén, tehát a diófából és tölgyfából készült bútorok idén is nagy népszerűségnek örvendtek. Idén a fa mintázatú porcelánlapok is divatosak voltak, ha pedig a pultra került sor, akkor a fehér akril vitte a prímet. Nagy népszerűségnek örvendett idén a fém, ráadásul már nemcsak a csapokon, illetve fogantyúkon, hanem már a bútorok frontjain is megjelent.
A fát előszeretettel keverték fémmel, főleg a szatén fényű felület, a szál-csiszolt fém számított divatosnak, és a kombinált pultok is egyre elterjedtebbek lettek. A konyha ebben az évben is központi szerepet töltött be, vagyis kezd egy többfunkciós térré válni, és megjelentek az olyan praktikus megoldások, mint az okos tárolóeszközök, beépített kávégépek, borhűtők, valamint a gőzsütők is, és már az állítható késtartók is kezdtek teret hódítani maguknak. A több szintű lapos fiókok is megjelentek a laptopnak, telefonnak és iPadnek, továbbá a gyerekek miatt már energiatakarékos csaptelepeket is bátran vásárolhatunk.
Ami a konyha tagolását illeti, továbbra is folytatódott az a trend, hogy sütővel, főzőlappal, illetve mosogatóval is el van látva a konyhasziget, a konyhapult alá, valamint a fiókokba pedig már rengetegen tesznek led fényeket. Idén az sem volt gond, ha nem minden fém egyforma színű, és meglepő módon a különböző színű fémek egyáltalán nem teszik tönkre a konyha hangulatát és harmóniáját, az arany-ezüst illetve a fekete-ezüst kombináció fel is dobhatja a konyha összképét. Ami a lámpákat illeti, 2016-ban nagyon trendi a függő lámpa, és bár ezek az utóbbi években a háttérbe szorultak, idén viszont mégis divatba jöttek, ezek pedig egy retro stílust kölcsönöznek a konyhának, ráadásul ha jól választ lámpát, akkor akár ez lehet a konyha legékesebb dísze.
Végül pedig a csempe is nagy sláger volt, főleg a 70-es évek csempéi jöttek divatba, tehát mozaikra, téglára hasonlítanak, tehát aki a country stílust kedveli, az biztosan erre a csempére váltott át, hiszen ezek egy nagyon minimalista stílust varázsolnak a konyhába. 2016-ban tehát rengeteg új konyhatrenddel találkozhattunk, viszont több olyan eszköz és bútor is divatba jött idén, amelyek az elmúlt években már feledésbe is merültek, azok után pedig, hogy az okos konyhabútorok egyre elterjedtebbek lettek, kíváncsian várjuk, hogy milyenek lesznek a jövő évi, 2017-es konyhabútor-trendek.