2017. feb 09.

5 tipp a gardróbszekrény tervezéséhez

írta: Lakásfelújítók
5 tipp a gardróbszekrény tervezéséhez

A ruhás szekrények szerepét mára már a gardróbszekrények vették át.

gardrob-szekreny-1.jpg

Az emberek azért döntenek a gardrób mellett, mert kevés helyet foglal, és minden centiméterét kihasználhatják, úgy, hogy polcokkal, akasztókkal, fiókokkal látják el. A gardróbot beépítheti a szobába is, vagy külön gardróbszobát alakíthat ki, ha a nagy lakással rendelkezik.

A gardrób, vagy más néven „járható szekrény” általában a szoba, előszoba, fürdőszoba közelében szokott lenni, és ideális ruhák, cipők, lakástextíliák, és más használati tárgyak tárolására.

A gardróbnak köszönhetően lehetősége van a pólókat, pulóverek összehajtva a polcon tárolni, és a hosszabb ruhákat, szoknyákat, blézereket vállfával az akasztóra tenni.

gardrob.jpg

  1. Az első, fontos tanácsunk az, hogy a gardrób akasztórészének mélysége legalább 55-60 cm legyen, a cipők tárolására tervezett rész mélysége 30 cm legyen, és a polcok mélysége legalább 45 cm legyen.

  2. Második javaslatunk, hogy a járható szekrény falára szereljen fel egész alakos tükröt, amelyet tükör fölötti megvilágítással lásson el. Az oldalfalon lehetnek még olyan fiókok, melyek nyakkendő, övtartó, nadrágtartó tárolósát teszik lehetővé.

  3. Harmadik javaslatunk, hogy jól gondolja meg, hogy milyen ajtót választ a gardrób tervezése során, először azt figyelje meg, hogy mennyi hely áll rendelkezésére. A nyíló ajtó több helyet foglal, viszont lehetőséget ad arra, hogy az egész szekrény belsejét áttekinthesse. A toló ajtók sokkal kevesebb helyet vesznek igénybe, viszont amiatt, hogy egymás mögé tolódnak, nem tudja az egész belső részt megtekinteni. A tervezés során jó, ha gondol arra is, hogy a szekrényajtó nyitásakor a világítás is működésbe lépjen, mert ez a későbbiekbe megkönnyíti a dolgát.

  4. Negyedik tanácsunk, hogy ha a hálószobába egy részét szeretné gardróbszekrénynek használni, akkor a két helyiséget jól szigetelt toló ajtóval válassza el, és így már nincs szükség szekrényajtókra.

  5. Az utolsó, de szintén fontos tanácsunk, hogy a gardrób tervezés során figyeljen oda arra, hogy a helyiség minden apró részét használja ki, azaz egy magas szoba esetében mennyezetig építse a szekrényt.

gardrob-szekreny.jpg

A beépített szekrények legnagyobb előnyei, hogy mindenki a saját igénye, stílusa szerint tervezheti meg, és, hogy a lakás minden kis sarkát hasznossá tehet általuk. Azért választják sokan a gardróbszekrényt, mert az elkészítése sokkal olcsóbb, mint egy normál szekrényé. A gardróbok magassága megegyezhet a helyiség magasságával, mivel a ruhaliftnek hála nincs kényelmetlen, elérhetetlen hely. Lehetősége van olyan gardróbszekrényt vásárolni, mely egy bútorcsaládhoz tartoznak, és így a hálószoba, nappali egyéb bútorai stílusban, színben passzolni fognak a beépített szekrényhez.

A gardróbszekrény tervezése során gondolja át azt is, hogy hányan fogják ezt a bútordarabot használni, és, hogy azok milyen korosztályúak, milyen neműek. Ha úgy látja, hogy ez lesz a családi ház egyelten nagyobb tároló helye, akkor arra is gondolni kell, hogy itt kell tárolnia a takarító eszközöket is. A tervezés során legyen az a célja, hogy a későbbiekben a lakásában, olyan gardróbszekrény legyen, amely rengeteg ruhának ad helyet, és amelyben a ruhákat átláthassa, megóvhassa.

 

A beépített szekrény fontos része a lakásnak, ezért olyan bútor mellett döntsön, amely az ön stílusát tükrözi, és amelyről úgy gondolja, hogy a lakása belsejéhez tökéletesen illik. Ha kérdései merültek fel, vagy nem tud egyedül dönteni, akkor kérje a lakberendezők segítségét, és ők tanácsot adnak önnek.

Szólj hozzá

bútor gardrób